A tegnapi napon volt egy hónapja, hogy megműtöttek (porckorongsérvvel) Szegeden.  Úgy gondoltam (és mivel megígértem :)), megosztom veletek néhány kórházi élményemet. Bármit is gondolnátok, tapasztalatból mondhatom, hogy kórházban lenni alapvetően nem jó. :) Hiába az összkomfortos szoba, a közös zuhanyzó és WC, 24 órában minimum 4 vérnyomás és lázmérés, valamint a teljes ellátás, azt kívánom nektek, hogy soha ne legyen szükségetek kórházzal való szorosabb találkozásra, inkább legyetek egészségesek! :)

A kórház egyébként nagyon rendben volt, szerintem nem olyan rég volt felújítva az osztály, ahol feküdtem, a zuhanyzó és a WC is korrekt volt. A nővérekre sem lehetett panaszom, kedvesek voltak, hoztak mindig fájdalomcsillapítót, ha kértem (amire mellesleg sokszor szükség is volt :)). A doki, aki műtött, eszméletlen csóka, nem találkoztam még ilyen emberrel. Mindene a szakmája. De tényleg, mindene! És mivel nagyon jó benne, rengeteg betege van, és ez az összes idejét felemészti. Hétfőn reggel 8-től délután 5-ig rendel, keddtől péntekig délután 3-ig minden nap operál. Emellett a SZOTE-n tart 1-2 órát valamint, benne van egy magánklinikában is. Ha ez nem lenne elég, szombaton és vasárnap is bejött a reggeli vizitre. Nem tudom, hogy van minderre energiája, szerintem vagy földönkívüli, vagy titokban van egy klónja, mást nem nagyon tudok elképzelni. :) Ami a legjobb, hogy a betegeit emberként kezeli és látszott rajta, hogy szereti, amit csinál (mellesleg ezt a szakmát máshogy nem is lehet), úgyhogy még sok tucat ilyen orvost kívánok az egészségügybe!

És most a körülmények után az élményekről pár szót. A kórházban általában a legmeghatározóbb dolgok az unalom és a fájdalom. Én egy nappal a műtét előtt feküdtem be, akárcsak az ágyszomszédom, Józsi. Sokat dumáltunk, és már rögtön az első napon meg kellett állapítanunk, hogy az idő itt valami más dimenzióban telik, és a legnagyobb ellenség az óra… :) Műtét előtti napon még kimentünk TV-t nézni a társalgóba, de hallgattam én rádiót, kipörgettem a játékokat a telefonomon, fejtettem keresztrejtvényt, olvastam, az idő ezalatt egy csiga és egy lajhár keverékének a sebességével vánszorgott. A műtét után, a fájdalom miatt pedig az embernek nincs kedve semmit csinálni, így az idő, ha lehetséges, még lassabban telik, amin egyébként már csak nevetni tudtunk. :)

A műtétről. A műtétre a kórházban töltött második napomon kb. 11 óra körül került sor. Mondhatjuk, hogy már türelmetlenül vártam, de nem azért mert mazochista vagyok, hanem csak szerettem volna túllenni rajta. Éjféltől kezdve böjtölnöm kellett (se víz se étel) így délelőtt, pótlandó a folyadékot, kaptam egy szép kis művénát némi infúzióval megbolondítva a bal kézfejembe. Kaptam továbbá egy altató pirulát és a nővérke szólt, hogy vetkőzzek le. Megkérdeztem, hogy az alsógatyát is le kell-e dobni, mire ő – Hát persze! De ez azért aranyos volt. :) -  Ezután megkezdődött utazásom a műtő felé. Kitoltak a kórteremből, lementünk a liften át, majd egy előtérbe érkeztünk. Itt búcsút inthettem Juditnak, erre volt is elég idő, mivel elég nagy volt a forgalom. Itt aztán át kellett másszak egy másik ágyra. Majd tovább toltak egy folyosóra, ahonnan a műtők nyíltak. A műtő előtt megint volt időm nézelődni. Kaptam egy menő sapkát, hogy ne hulljon szanaszét a hajam :), meg feltapasztottak rám pár tappancsot. Egy szobában láttam egy nőcit egy telefon társaságában, tisztára, mint a filmekben, hogy le tudják állítani a sebészt :). Előttem, a folyosó végén két másik nőci beszélgetett, balra pedig megcsodálhattam, amint épp cserélik a filmet a röntgen gépben. Kisvártatva betoltak a műtőbe, ahol megint át kellett másznom egy speciális ágyra. Miközben toltak jól körbenéztem, láttam, hogy egy plexivel elválasztott helységben nagyon készülnek valamire, pár műtős épp bemosakodott. - Tisztára mint egy disznóvágás, gondoltam :) - Bent egy hatalmas plazma volt a falon, hátul meg egy kisebb, amin nyugtató képek mentek. Itt már nagyon sertepertéltek körülöttem. Megkérdezték ki vagyok, mi vagyok, majd megérkezett a szakálas, nagydarab altatóorvos :). Tőle kaptam egy szurit az infúzió mellé, majd rám tett egy maszkot – Ez tiszta oxigén, lélegezzen nyugodtan! – felszólítással. Én így is tettem, egészen 4-et sikerült szippantanom…

… A kórteremben eszméltem fel, szüleim és Judit társaságában. A normális, kijózanodós ébredés előtt egy 2 órát töltöttem egyes barátainktól már jól ismert, nem emlékezős állapotban :). A körülmények ugyan mások voltak, de a hatás hasonló. Azt leszámítva, hogy állítólag iszonyatosan fáztam és annyira vacogtam, hogy a fogaim egyfolytában összekocogtak. Közben kérdezték hogy vagyok, mire azt mondtam, hogy – A manóba, de hideg van!-  Kaptam egy vastag takarót, ami alól meg folyton kidugtam a lábam, hiába nyugtattak. Műtét után még 4 óráig nem lehetett inni, mivel a garatot megviselte a cső, amit ledugtak a lélegeztető miatt. Ezért citromot nyalattak velem. Judit megkérdezte, hogy mit szeretnék még, mire én állítólag azt feleltem – Tortát! - :) Hát nem egyértelmű?! :)

Éjszaka 3-4 körül a nővérkék jöttek fürdetni. A hajnali 3-4 körüli fürdés egyébként, nem tudom milyen okból kifolyólag, de nagyon sarkalatos dolog volt a nővéreknél. Tisztára, mint a seregben, ébresztőt fújtak és még ki sem nyílt rendesen a szemem, úgy kizavartak zuhanyozni, mint a pinty. A közvetlen a műtét utáni időszak egyébként elég küzdelmes volt. Másnap már megmutatták hogyan keljünk fel. De általában semmilyen mozdulat nem volt egyértelmű. Kivenni valamit a szekrényből, vagy elcsoszogni valamiért, ne adj Isten megfordulni az ágyban, de sorolhatnám még, ezek mind-mind átgondolandó műveletek voltak. Ami pedig véletlenül leesett a földre, az bizony ott is maradt :). Az első reggeli is vicces volt. Már eléggé éhes voltam, de mikor felültem, valahogy elment az étvágyam… De muszáj volt enni, úgyhogy erőt vettem magamon és legyűrtem a falatokat. Abba pedig bele sem mertem gondolni mi lesz akkor, hogyha a sok kaja egyszer a másik végen ki akar majd jönni :). Erről eszembe jutott még, hogy első éjszaka, még a Levitől hallott történetből okulva, eltöltöttem pár romantikus percet a kórházi kacsával, nehogy aztán a katéterrel kelljen meghitt viszonyba kerülnöm…:) Összegezve, ez az időszak elég kellemetlen volt, de napról-napra egyre jobban lettem.

Na ez, ahogy elnézem jó hosszúra sikeredett, úgyhogy most be is fejezem. Történtek még vicces dolgok a kórházban, de ezeket majd inkább személyesen egy kis alkohol társaságában mesélem el :).